ISV Körkép 2. rész – BitTitan

Megosztom ezt a cikket:

Korábbi kezdeményezésünk – melynek célja az volt, hogy olyan vállalkozásokat mutassunk be, melyek már felismerték az Microsoft felhő termékeiben és szolgáltatásaiban rejlő hatalmas potenciált – rendkívül sok pozitív visszajelzést kapott. Elkészült ezért blogsorozatunk második része, melyben az innovatív felhőtechnológiák után érdeklődő olvasóink egy igazi gyöngyszemmel ismerkedhetnek meg.

Az ISV-kkel, azaz a független szoftverfejlesztőkkel való együttműködésünk során sokszor olyan megoldásokkal találkozunk, amelyekkel igazán érdemes foglalkozni és gondozásba venni. Ezért is kezdődött meg egy hosszas kommunikáció köztünk és a BitTitan között, melynek eredményeképpen idehaza a BitTitan megoldásainak hivatalos forgalmazói lettünk.

Na de miért is olyan különleges a BitTitan?

A vállalat több mint egy évtizedes fennállása óta azért küzd, hogy segítsen más cégeknek felhőszolgáltatásokat hatékonyan migrálni, telepíteni, kezelni és értékesíteni. Időben felismerték és hatékonyan válaszoltak arra a piaci igényre, mely a megannyi informatikai megoldás inkompatibilitásából adódik: a vállalatok sokszor nyitottak lennének a felhőre való átállásra, de az esetlegesen fellépő komplikációk miatt vagy neki se kezdenek, vagy elakadnak benne.

A BitTitan ezért olyan mind a kis és középvállalatok számára megfizethető, mind pedig a nagyvállalati ügyfelek számára kedvező, felhőtámogató, automatizált megoldásokat fejleszt, melyek problémamentessé teszik felhőszolgáltatásokhoz kapcsolódó műveletek kivitelezését. A BitTitan megoldásai összhangban vannak azon törekvésünkkel, mely a hazai felhő piac felzárkóztatását tűzte ki célul, így örömmel vágtunk bele a velük való együttműködésbe.

-20% BitTitan Akció

Bármilyen Exchange-t tartalmazó CSP licenc mellé most 20% kedvezménnyel igényelhet BitTitan szolgáltatást, mely segítségével egy kattintással végezheti el levelei átmigrálását!

MigrationWiz

A MigrationWiz a BitTitan zászlóshajója, mely egy olyan 100%-ig automatizált SaaS migrációs megoldás, amellyel gyerekjátékká válik a felhőbe költözés. A MigrationWiz termékcsomag segítségével akár egyidejűleg 50.000 felhasználó fiókját helyezheti át az új környezetbe, ami időt és pénzt spórol meg vállalatának.

Használatához nincs szükség speciális képzésre, hardverre, mitöbb: szoftver telepítésére se. A böngészőből elérhető, a felhasználót lépésről-lépésre végig kalauzoló varázsló alapú eszköz segítségével szinte bármely szolgáltatótól bármely célkörnyezetbe könnyedén és gyorsan telepítheti át postafiókját, dokumentumait, mappáit vagy épp archívumját.

A MigrationWiz mellett a BitTitan számos megoldást kínál a migráció előtti és utáni tevékenységek támogatására:

DeploymentPro

A BitTitan DeploymentPro egy felhőalapú Outlook-konfigurációs segéd, mely tovább egyszerűsítheti a felhőbe való migrációt. Miután sikeres Microsoft 365 postafiók-migrációt hajtott végre, távolról konfigurálhatja ügyfelei Outlook profiljait. A DeploymentPro segítségével konfigurálhatja az Outlook e-mail profilokat az új célkiszolgálóra, és áthelyezheti a felhasználók rögzített autocomplete bejegyzéseit, e-mail aláírásait és PST fájljait az újrakonfigurált e-mail profilba.

Device Management Agent ™

A DMA egy olyan modul, amely lehetővé teszi az ügyfelek számítógépeinek és erőforrásainak, például munkaállomások, felhasználók és felhasználói csoportok monitorozását.

HealthCheck ™ for Office 365

A HealthCheck egy olyan migrációs kiegészítő eszköz, amellyel felmérheti az ügyfelei számítógépeinek kompatibilitását az Office 365-tel.

MSPComplete®

Az MSPComplete olyan felhasználói felület, amely lehetővé teszi az informatikai szakemberek számára, hogy automatizálhassák, monitorozhassák vagy épp tömeges műveleteket hajtsanak végre ügyfeleik szolgáltatásain.

MissionControl for Office 365

A MissionControl az Office 365-hoz készült fejlett menedzsmentelési, auditálási és értesítési központi felület, mely segítségével a szolgáltatók könnyebben adminisztrálhatják ügyfeleik Office 365 előfizetéseit. Az átlátható, központosított konzol használatával több száz feladatot hajthat végre – PowerShell nélkül. A beépített vizuális felhasználói felületen nyomon követheti ügyfelei használt szolgáltatásainak mértékét, így kereszt- és felülértékesíti lehetőségeket fedezhet fel.

BitTitan Concierge: Ügyfélszolgálat mint szolgáltatás

Az informatikai szolgáltatók szeretnének kiemelkedő támogatást nyújtani ügyfeleiknek, de a legtöbb esetben nem engedhetik meg maguknak a házon belüli ügyfélszolgálathoz szükséges személyzetet és infrastruktúra fenntartását. A BitTitan Concierge használatával egy alacsony díjazású, saját név alatt futtatható (white-label) ügyfélszolgálatot bérelhetnek, melyet ügyfeleik 24/7-ben elérhetnek. A Concierge bármely informatikai vagy felhőalapú szolgáltatás támogat, beleértve az Office 365-öt.

Felkeltették érdeklődését a BitTitan megoldásai?
Vegye fel velünk a kapcsolatot ide kattintva!

További cikkeink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapjon naprakész információkat a felhő világából